2016. január 5., kedd

Időutazásra fel! Vagy mégsem? | Félix J. Palma

Időutazás. Egy csoda, mely már nem egy ember fantáziáját megmozgatta. Hogyan is működik? Mindenkinek más teóriája van rá. De egy biztos: igazán veszélyes fegyver, mely rossz kezekbe kerülve világkatasztrófát idézhet elő. De ne szaladjunk ennyire előre. Mai regényemhez, Az idő térképéhez úgy kezdtem neki, hogy kéne valami komolyabb időutazós történetet olvasnom az Időtlen szerelem trilógia mellett, hiszen nekem is van egy csöppnyi tündérmesével meghintett történetem.

Európa Könyvkiadó, 2011
kaland, sci-fi
három csillag
Londonban vagyunk, 1896-ban: szinte naponta áll elő a tudomány valami újabb csodálatos felfedezéssel, és H. G. Wells népszerű regénye, „Az időgép” hatására már az is elképzelhető, hogy az ember utazzon az időben. Sőt a Murray Időutazások nevű cég már éppen szervezi az első ilyen utakat; bár egyelőre még csak a 2000. évbe lehet elutazni, amikor az emberek és az addigra értelmes lénnyé fejlődött gépek vívnak élethalálharcot egymással. Andrew Harrington, a dekadens aranyifjú azonban a múltba szeretne utazni, hogy megakadályozza élete szerelmének, egy whitechapeli prostituáltnak a halálát, akit Hasfelmetsző Jack gyilkolt meg bestiális kegyetlenséggel…
A regény, amely olyannyira bővelkedik fordulatokban, hogy az olvasónak legalább úgy kell kapaszkodnia, mint a zötyögő idővillamos utasainak, hol a jövőbe száguld velünk, hol egy párhuzamos univerzumba. S e fergeteges kalandok főhőse végül maga H. G. Wells, a sci-fi atyja lesz – s mellette felbukkan az Elefántember, Bram Stoker (a Drakula írója) és Henry James is…
S hisszük vagy sem, hogy az időutazás lehetséges, és hogy Wells egy párhuzamos világból küld üzenetet nekünk, annyi bizonyos, hogy Félix J. Palma elvisz minket a saját időutazására: a viktoriánus Anglia izgalmas világába.

Elborult az agyam a könyv végét olvasva. Te jó ég. A fenék sem gondolták volna, hogy tetszhet ez a könyv az első szenvedések után. Mert igen, a vaskos könyvek egyetlen hátulütője, hogy hosszúak. És ha még emellett nem keltik fel az emberek érdeklődését az első fejezetekben, akkor ott ette meg az a nagy fenehadsereg. Magamról azonban tudom, hogy lehet akármilyen rossz is a könyv, ha belekezdtem, nem hagyom félbe. Egyszerűen tudni szeretném, mi történik a szereplőkkel, a cselekménnyel, és ha tényleg olyan rossza, akkor el tudjam mondani, hogy miért nem tetszett.

Már csak egy idővillamos hiányzik róla
Ezt a könyvet három részre osztották, így egy kicsit csökkent a monstrumérzete. De ezek viszont nem különálló történetek, mint én azt elsőre hittem, hiszen összekötő figurájuk Herbert George Wells, a sci-fi atyja. 
Az első történetben egy öngyilkosságra készülő férfi, Andrew Harrington történetét olvashatjuk. Nyolc éve Hasfelmetsző Jack megölte a szeretőjét, és most jött el nála az a pillanat, hogy nem tud ezzel a tudattal élni. Barátja azonban megpróbál segíteni ezen, ugyanis beajánlja egy időutazó társasághoz. Itt még nagyon érezhető volt a bábuk felállítása. Hosszú előtörténeteken keresztül ismerkedhetünk meg a szereplőkkel, ami akár el is veheti az egésztől a kedvet. Miért csámcsogunk annyit a múlton? 
A második rész már sokkal élvezetesebb volt, ugyanis Claire Haggerty és Derek Shackleton, alias Tom Blunt szerelme áll a középpontban. Megmutatkozik, hogy a hazugságok láncolata mekkora mértékben teszi tönkre az emberek életét, de legalábbis gyökerestül megváltoztatja azt. A jövőbeli hős megmentő és egy egyszerű lány kalandos története tele kérdőjellel, érzelemmel, de emellett hol van a valóság?
És a harmadik... Na ennél a résznél verte ki agyam biztosítékát a nemes mű. Igazi leleplezős, semmi sem annak látszik, ami valójában, így nem tudod, kinek higgy, és ki az aljas áruló. Mindig felbukkan egy újabb tényező, ami teljesen átírja a menetét. Komolyan, fogalmam sem volt, hogy mi lesz a vége.

Helyszínként a 19. század Londonját kapjuk, hiszen azzal a várossal alig lehet félrelőni. Tucatnyi ismert és még több ismeretlen ember történetét rejtik az utcakövek és házfalak. Megvan benne a kellő realitás és báj. Nem mellesleg imádom Nagy-Britanniát, úgyhogy nálam ez plusz pontot jelentett.

Összességében
Nem lesz a kedvenc könyvem, de mindenképpen megérte elolvasnom. Így legalább szembesültem az időutazás tekervényességével, és kétszer meggondolom azt, hogy én is időutazó akarjak lenni. Pedig olyan jól hangzott... Helyenként vontatott, főleg az előtörténetek mesélésénél, de nekem Clairé mégis tetszett. És a végén pedig már azt sem tudtam mi a valóság, és mi a képzelet.

Hogy kinek ajánlom?
Aki szereti az időutazós kalandregényeket.
Aki szereti a Londonban játszódó történeteket.
Vagy csak kíváncsi H. G. Wellsre, mint könyvszereplőre, és motiváltságára.

Maradok továbbra is az időutazó, 
Babó Buca

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése