"Mert az egy nyelvű és egy
szokású ország gyenge és esendő" - állítja István királyunk. Igaza van
az öregnek, ha az akkori viszonyokat nézzük. De mi van akkor, ha a felek
teljesen különböznek egymástól nemhogy nyelvben, hanem kultúrában is? És mi van
olyankor, ha nem fogadják el egymást, hanem az egyik a másikat át akarja
téríteni az Igaz hitre? A Lányom nélkül soha című regény segítségével
lehetőségem nyílt arra, hogy egy igaz történeten keresztül jobban megismerjem a
muzulmánok egy szeletének életét. Mindez a 80-as évek Iránjában játszódik, de
vajon ma hogyan viszonyulnak hozzánk?
 |
| Első megjelenés éve: 1987 Legújabb: Ulpius-ház Könyvkiadó igaz történet |
Betty
Mahmudi és férje, az Amerikában dolgozó, iráni származású orvos, Dr. Szejjed
Bozorg Mahmudi 1984-ben Iránba utazott, hogy meglátogassák Mudi családját.
Velük volt négyéves kislányuk, Mahtab is.
Bettyt
megdöbbenve tapasztalta a nyomorúságos és mocskos életkörülményeket, és az,
hogy ebben az országban a nőket akarattalan tárgyakként kezelik, a nyugati
embereket pedig gyűlölik. Betty hamarosan vágyott vissza Amerikába. De Mudi és
rokonsága másként döntött. Anya és lánya egy idegen világ foglyai lettek,
túszai az egyre zsarnokibb és erőszakosabb férfinak.
Végül
Betty találkozott egy idegennel, aki megszervezte kockázatos menekülésüket
Iránból, egy olyan úton, amelyet kevés nő és gyerek csinált valaha is végig.
Lidércnyomásos erőfeszítéseket tesznek azért, hogy hazatérhessenek otthonukba.
A menekülés egy rettenetes hóviharban kezdődik.
Vagy egy éve javasolta nekem
édesanyám ezt a könyvet, mikor is a hírekben megjelentek az első "m"
betűs egyedek. Ajánlotta, hogy ezzel is egy lépéssel közelebb legyek ahhoz,
hogy belelássak a fejükben, mert amúgy szinte lehetetlenség. Annyira
különbözünk egy mástól, hogy csak találgatni tudom a válaszokat a sok Miért?-tel
kezdődő kérdésre.
Ez a regény egy anya kétségbeesett harca a lányáért, akit elszakítottak tőle. Többször menekülhetett volna egyedül, Betty azonban nem hagyta Mahtabot az oroszlán barlangjában. Az ösztönei azt súgták, hogy soha többé nem láthatja viszont. Ezért mindent megtesz és elvisel, hogy az ígért hazatérés végbemenjen. Az iráni siita
muzulmánok közti életét mutatja be, akik tudvalevőleg radikálisabb nézetet
képviselnek. Szerintük, aki nem muszlim, az nem számít. A hitetleneket meg kell
téríteni, és a Koránt kell megvalósítani.
Több fajta negatív érzelmet
váltott ki belőlem az olvasás során. Felháborodottságot, mert ugyan hogy
képzeli Mudi, hogy csak úgy megtiltja feleségének szabadsága gyakorlását. Betty
egy amerikai nő, akinek igenis jogai vannak. Félelmet, mert ez a dolog
valószínűleg ma is működik, hogy nyugati nők szabad akaratukból kirándulást
tesznek, vagy esetleg oda költöznek. Az ő döntésük, de mi van, ha már Európában
sem lesz senkinek szabadsága. A dresszkód előbb-utóbb várható. Dühöt, mert te jó ég. El sem
tudom hinni, hogy ennyire visszaradikalizálódhatnak emberek aztán, hogy
megismerték a jólétet és a biztonságot, Ezért mondjuk, hogy jók nekünk. Etetjük
és itatjuk őket, mégis elszigetelődnek, a saját köreikben mozgolódnak. És ez
nem csak az USA-ra jellemző, hanem már annál sokkal közelebbi helyekre is.
 |
| 1991-es film borítója Forrás |
A nevekkel egy kicsit meggyűlt
a bajom, mert nem az európai megszólításokat használják. De ha ez nem lett
volna elég, akkor sokszor még azt se tudtam eldönteni, hogy fiú-e vagy lány az
illető. Na meg a családfák... A nagy rokonság egy 100 éves diófához hasonlít,
annyira szerteágazó. Mindenki mindenkinek az unokaöccse. És mivel a kinézetüket
is ruszáriban, csadorban és ingben határozták meg, így még el se tudom képzelni
őket nevekhez nem tudtam arcot társítani.
A gyereknevelésen felháborodtam. Mert tény, hogy minden vallásalapú ország a saját hitét plántálja
bele az emberek agyába, de miért kell az ártatlanokat népellenes nézetekre
buzdítani. Az ismételgetős rendszer tökéletes bólogató kiskutyát csinál belőlük.
De ami a legjobban bántott, az a
nők helyzete. Mert rendben van, hogy a Korán szerint Allah előtt egyenlőek, de
a családon belül igenis alárendelt szerepük van. A gyerekek is az apa tulajdonát
képezik, és tudom, hogy ez Európában is így volt nagyon sokáig, de 21. századi
fejjel erről olvasni... A lázadást csírájában elfojtják, ha egyáltalán
előfordul az ilyen. Betty rendszeresen ellenáll Mudinak, de ezt Iránban törvény
tiltja. A rossz feleséget veréssel lehet büntetni, és ez teljesen megszokott
dolog. Az asszonyok ebben a rendszerben nőttek fel, ezért nem háborognak az
elnyomás miatt. Ehhez szoktak hozzá, de együtt éreznek vívódó társaikkal.
Betty hozzáállása is sokat
változik az ott töltött idő alatt. Addigi boldog életéből merítkezik, és a
visszatérés vágya tartja benne a lelket. Inkább meghunyászkodik a lázadásai
után, hogy tervét szép csendben véghez tudja vinni. Az értékek teljesen
megváltoznak, rájön, hogy minden csak nézőpont kérdése.
Összességében
Engem elszörnyített az egész
Iránban lévő akkori háborús helyzet. Na meg a muzulmán emberek keresztényekhez
való hozzáállása. A nők helyzete viszont félelemmel tölt el. Mi van ha...?
Hogy
kinek ajánlom?
Aki szeret igaz történeteket
olvasni. Ez tipikusan az a meghökkentő fajta.
És aki az iszlám kultúra mélyebb
ismeretére vágyik, mert ez is az ő részük.
De ha nem szeretnéd elolvasni, még mindig ott van a belőle készült 1991-es film. Mindenképp megér egy misét.
Ti olvastátok már?
Nektek hogy tetszett?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése