Új-Zélandi Robinsonok | Jules Verne

Kalandregények. Gyerekkorom kedvenc elfoglaltságai lettek volna, már ha egyáltalán a kezem ügyébe kerülnek. Lány létemre azonban nem parancsoltak le melléjük, meg itthon se volt belőle, vagy én nem tudtam róla, hogy az, így ebből nagyon kimaradtam. Ezek a történetek egyaránt tanítanak és szórakoztatnak, ezért hasznos időtöltésnek mondhatóak. Nem baj, akkor is pótolok be belőlük. Kezdésnek Jules Verne Kétévi vakációja nem is volt olyan rossz választás.

Eredeti megjelenés éve: 1888
Holnap Kiadó
négy csillag
(Az általam olvasott példány borítója)

Rettenetes tömegszerencsétlenséggel kezdődik a történet: a vihar egy új-zélandi kikötő partjáról elold egy vitorláshajót, amelyen tizenöt fiúintézeti növendék alussza az igazak álmát. A hajón e pillanatban vétkes könnyelműségből senki más nem tartózkodik, s az orkán szédítő sebességgel elragadja.

Mire a szerencsétlenséget felfedezik, a vitorlásnak – tizenöt fiatal utasával együtt – nyoma vész.

A hatóságok és a hozzátartozók hosszas, eredménytelen kutatás után beletörődnek a megváltoztathatatlanba, nem úgy, mint a nyílt óceánon felriadó utasok: a gyerekek.

A szigetre vetődésük után a gyerekek felépítik ideiglenes társadalmukat, és összefogásukkal átvészelik a kényszerű helyzetet.

Nem gondoltam volna, hogy csak úgy fogyni fognak a lapok. Leginkább belső késztetésre kezdtem neki, mert már lassan két évtizedes leszek, és még nem olvastam Vernét. Mekkora szégyen. Holott édesapám szerette őket, már amennyit elmondásából le tudtam szűrni. Szóval a puszta kíváncsiság vezérelt, és mekkorát csalatkoztam. Egy holmi kalandregény is képes volt izgalomban tartani. Jó, az elején nekem is bele kellett rázódnom a stílusába, de amint elkaptam a hullámhosszát, már minden simán ment.

Történetünk szerint...

Aucklandből, Új-Zéland fővárosából elszabadult egy vitorlás hajó tizenöt kis utassal. Eredetileg a sziget körbehajózásával töltötték volna a deli félteke nyári szünetét, de szerencsétlenségükre ez a kiruccanása majd két évig tartott. Miután megfeneklettek egy szigeten, távol mindentől, leleményességüket és találékonyságukat használva kész kis kolóniát hoztak létre. Ezen az ismeretlen helyen kellett boldogulniuk úgy, hogy csak egymásra számíthatnak. Izgalmas kaland elé néznek.

Tetszett Verne stílusa, mely hozza a tipikus 19. század végi írásmódot. Sehol sem lesz vontatott, mert mindig tudta, hogy mikor kell új konfliktust, próbát és eseményt bedobni a mélyvízbe, hogy ne unja meg az olvasó. Amikor azt hittem, hogy már nem fog újat mutatni, mindig meglepett. A cselekmény sűrűsége is egyre nő a vége felé, mint minden ilyen regényben.

A könyv két részből áll, melyet nem is annyira az eltelt idő, hanem a történések alapján osztott be. Kezdetben rengeteg felfedezőútra mennek. Barlangot keresnek menedék gyanánt, vadászterületeket járnak be, folyón eveznek, és szép lassan belakják a környéket. Felépítik apró társadalmukat, napirendet állítanak fel, és folytatják tanulmányaikat mind szellemi, mind fizikai erőnlét terén. Sosem unatkoznak. 

Két telet is megélnek a szigeten, melyre a hely adottságaihoz mérten fel is készülnek. Egyikük sem betegszik meg hosszabb időre, ez is mutatja az értő kezek gondos ápolását.

A második évben már nagyobb figyelmet fordítanak a hazatérésre, mert belátják, hogy nem keverednek erre önszántukból hajók. Minden követ megmozgatnak, de a táboron belül széthúzás üti fel a fejét. Három különböző nemzet fiaiból összejött népes társaságból nem mindenki nézi jó szemmel a kormányzó kilétét.

A talpraesett fiúk először Gordont választják meg. Ő Amerika szülötte, aki képes hideg fejjel irányítani a közösséget. Nem vállal felesleges kockázatot, hanem biztosra megy. Árva gyerekként nincs, aki hazavárja, ezért sem aggódik a szigeten a felnőttek miatt.

Briant volt számomra a legkedvesebb. A francia legényke bátor és tettre kész cselekedeteivel mindenki elismerését kivívja. Ért a kicsik nyelvén is, és jól szervezi meg a rá eső feladatokat. Oszlopos tagja a felderítőcsapatnak, éles eszével mindig bizonyít.

A harmadik fontos szereplő a magát nagyra tartó Doniphan. Képtelen elfogadni, hogy nem ő vezeti a települést. Sokat lázadozik, de ennek meg is lesz a következménye. Remek vadász, és ellenségeskedését leszámítva remek fickó.

És hogy mit is csinálnak még a szigeten? Barlangot ásnak, jó telepeshez híven mindent elneveznek, vadásznak, gyűjtögetnek, állatokat nevelne, játszanak, és felnőttekhez hasonló bátorsággal állják meg a helyüket.

Egy apróságot pedig hoztam a végére. Ez inkább a fordítást és az akkori nyelvhasználatot érinti, ugyanis találtam egy különleges szót, a kirándulást. De nem ám az általunk ismert formában használják, hanem elváló igekötőjű igeként. Én még így nem találkoztam vele, ezért is lepődtem meg a rándulásokat olvasva.

Összességében

Kihagyhatatlan ifjúsági klasszikus fiúknak és lányoknak egyaránt. Mert ez is egy túlélőpróba, csak épp nem ellenőrzött keretek között, ahol nincs segítség, ha gond van. Szerettem a kis lurkók bátorságát, kitartását és leleményességét. Meghozta a kedvet további Verne regények olvasásához.

Hogy kinek ajánlom?

Aki esetleg kihagyta volna gyerekkorában a kalandregényeket.

Nem olvastál még Vernétől? Nem tudod, mit szalasztottál el.

Ti olvastátok már?

Nektek hogy tetszett?