2017. július 30., vasárnap

Gyilkosság a Dacia-expresszen | Böszörményi Gyula

Csillogó szem, felfelé ívelő száj, elégedett sóhaj.
Böszörményi Gyula Bitó és borostyán című kisregénye bár még nem közelíti meg méretben a Leányrablást, de kétszerese az előző másfeledik történetnek, kerek egész epizódnak mondható. Az Ármány és kézfogó híres hazaútját ábrázolja, ahol a nagyregény történetívhez nem tartozó, mégis fontos epizód kerül a közönség górcsöve alá.

Első megjelenés éve: 2017
Könyvmolyképző Kiadó
krimi, ifjúsági
öt csillag
A hölgyé a terep!
1900. december 10., este. A Keleti indóházból útra kel az 502-es Budapest–Predeal–Bukarest vonalon közlekedő éjszakai járat, hálókocsijában a híres magánzó detektív, Ambrózy báró tanítványával, Hangay Mili kisasszonnyal, akit szigorú mestere épp száműzetésre ítélt a székesfővárosból. A fényűző, első osztályú kocsikban csupa előkelő, jómódú, kiváló modorú hölgy és úr utazik, akik legrémesebb álmaikban sem gondolnák, hogy mire megérkeznek, az egész Monarchiában csak úgy emlegetik majd az 502-es járatot, mint „a fagyos éjszakában száguldó véres szerelvényt”.

Történetünk…
Pontosan ott kezdődik, hogy Mili kisasszony a Pilisy ház konyhájában található stokedlire cserélte le a zakatoló vonatot, ugyanis megszökött az őt Marosvásárhelyre szállító szerelvényről, mind az őt az állomásról megmentő Vilitől. Ám Ambrózy most nem engedi ki a kezei közül. Az esti vonattal menni kell. Az utazás kellemes társaságban folyik, csak a hellyel-közzel elhulló MÁV dolgozók vetnek árnyékot az idillra. Mili kisasszony magára vállalja az esetek felgöngyölítést, amiből jelesre vizsgázik. 

Mivel feltételezem, hogy X és feledik részről van szó, hadd engedjek meg magamnak némi szabadságot. Különben annyit tudnék írni: ebben kárpótolt az író a harmadik rész hiányosságáért. De ez olyan nesze semmi, fogd meg jól lenne.

Mili beleveti magát az események sűrűjébe. Nem is ő lenne, ha nem történne vele valami ezen az amúgy nyugalmas járaton. Szemfülessége meghozta az eredményét, kitűnő tanítványnak bizonyult.
Nagy meglepetésemre felbukkant Ambrózy is. Bár nem számítottam rá, örültem neki. A nyomozást teljes egészében a Hangay lyányra nagyja, de közben bölcs bagolyként ott van mindenhol. Számító és racionális viselkedésével annyira most nem tudta felcseszni az agyamat. Inkább jót szórakoztam a macska-egér harcon.
Hihetetlen számomra, hogy minden vonaton utazó személy valós. Habár nagyon nagy a valószínűsége, hogy nem utaztak ezen a szerelvényen, mégis elhittem Gyula bátyónak. El sem tudom képzelni, hogyan másképp történhetett volna.


Újabb mesterségeket mutat be, illetve Pestnek más részét is. Nem gondolná az ember, hogy az állami ítélet-végrehajtó alias hóhér egy barátságos öregúr. Kackiás bajszával és pocakjával inkább, egy szeretnivaló öregapára hasonlított, korban viszont inkább az apja lehetne.
Nagy hangsúlyt fektet a korhű vonatozás ismertetésére. Ambrózy kisfiús lelkesedéssel mutogatja Milinek a vonat különböző részeit. Őszintén, gyermeteg módon rajong értük. A szerelvényekről azoknak működéséről teljeskörű leírást ad, amit a kisasszony hozzám hasonló lelkesedéssel hallgatta végig. Megelevenedett a vasparipa, élettel telíti meg a fémszörnyet.

És jöjjenek az idézetek.
Herr Budil nem értette a szavakat, mivel azok magyarul hangzottak el, ő pedig sosem volt hajlandó e rebellis, kacagányos, örökösen egymással vagy éppen a szomszédjaival civódó nép nyelvét tanulmányozni. Azok az átkozott magyarok bizony mind rég megérettek a bitóra!
 ~~~
– Ez a nagy, fekete vasszörnyeteg az elején, ami szikrákat, fekete füstöt és fehér gőzt köpköd, egészen olyan, mint a maga gonosz szíve, Richárd.
 ~~~
– Igazolvány – mondta, mikor ránéztem.
– Miféle?
– Detektív, avagy bármilyen más rendőrhatósági. Kérem, Milike, mutasson fel egy ilyet, és én máris átengedem kegyedet.
– Az bajos lesz – sóhajtottam –, mivel az én igazolványom egy 189 centiméter magas, hullámos hajú, szakálltalan, ám hercig bajuszt viselő, gesztenyebarna szemű férfiú, kinek különös ismertetőjegye, hogy hölgytársaságban sokszor göcsörtös, durva tölgyfabunkóvá változik.
Mivel a két jelenlévő úr néma hökkenettel bámult rám, mint akik nem értik, kiről beszélek, sietve hozzátettem:
– A neve Ambrózy Richárd báró, a hírneves magánzó detektív, aki azonban sajnálatos mód épp nincs nálam, így felmutatni sem tudom.
 ~~~
Ez az átokverte, gyönyörű gazember megint megtette – gondoltam magamban. Ambrózy bárónak újra sikerült egyetlen gondolatmenettel előbb porig aláznia, majd az egekbe emelnie, nekem pedig fogalmam sem volt róla, hogy az összecsókdosást és a szemkivájást mely sorrendben hajtsam végre rajta.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése